Csodálatos körmök, francia manikürrel

Posted on június 21st, 2015 június 21st, 2015 by admin

Képernyőfotó 2015-07-01 - 22.14.16Olyan régen vágyok már valami menő körömdíszítésre, de az iskola miatt esélyem sem volt ilyen irányú vágyamat kielégíteni. Nem festhettük a hajunkat (még a melírozást is rossz szemmel nézték), nem lehetett lakkozni a körmünket és a smink is teljes egészében tiltva volt a házirendben. Talán ezek után érthető, hogy a műköröm készíttetéssel meg sem próbálkoztam, hiszen nem volt rá orvosi okom. Évfolyamtársam nálam ügyesebb és rafináltabb volt ugyanis, mert beszerzett egy bőrgyógyász által kiállított papírt, mely szerint körmei állapota indokolttá teszi a műköröm viselését és javasolja azt. Vele nem tudtak mit csinálni a tanárok, ő pedig legnagyobb irigykedésünk közepette mindig kifogástalan francia manikűrrel járt iskolába. Most azonban én is kipróbálhatom végre, milyen az, ha valakinek műkörme van, mely csodálatosan néz ki a különböző műköröm díszítőknek köszönhetően. Először csak valami szolid műköröm díszítőt fogok kérni, hiszen szoknom kell a dolgot, de a nyarat záró bulira biztosan vad körmöket csináltatok majd.

Tags ,
Categories műköröm díszítés
You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. Trackback from your own site.

No Responses to “Csodálatos körmök, francia manikürrel”

Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.